2011. április 20., szerda

Bettike

Bettike nem más, mint Theo 2. sz. szerelme (az 1. sz. Füles, vagy ahogy ő hívja: Krémes). Bettike teljes neve Betula Pendula, ebből lett Theo által becézve: Bettike. B. P. = nyírfa, és Theo kikövetelte magának a kertészetből, a kert végébe ültettük el, a pince háta mögé. Theo Bettikét a kezdetektől kisajátította mint a Szibéria-sarok vezérét, és szembeállította az én hársaimmal, akiket lekezelően csak Hársing Lajosnak nevezett.

Bettike szembeötlő növekedését (szemben a hársfákkal) nem mulasztotta el day by day az orrom alá dörgölni, felhívni figyelmemet Bettike különleges szépségére, és amikor íriszeket akartam ültetni Bettike köré, akkor Theo közölte, hogy Bettikének ennél jobb jár, és hogy ellenőrizni kell, hogy illik-e a színük Bettikéhez stb, de mondtam, hogy majd seggbe rúgom Bettikét, ha nem fejezi be a hisztit. Theo Bettikét ölelgette, sőt, egy alkalommal látványosan meg is puszilta.

És ITT KÖVETKEZIK A DRÁMAI FORDULAT. Egy görög sorstragédia, egy brazil szappanopera. Bettikének kb. egy hete kezdtek előjönni a levelei. Papi tegnap lent volt, levágott Bettikéről egy kis ágat, felhozta és mivel nálunk a kertben valóban több nyírfa is van, össze lehet hasonlítani őket.
....
Bettike nem is nyírfa. Bettike lehet hogy egy José Armando valójában. Nem tudom, mit adtak a kertészetben. A levelei alapján talán selyemakác, de ki tudja. Theo pedig magába szállhat. Azért remélem, nem omlik össze teljesen. Roppantul sajnálom a dolgot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

you might also like this

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...