2019. január 6., vasárnap

Jaki szerel



Jaki egy igazi szerelőmaki. Elképesztő érzéke van hozzá, egészen kis korától. Nem tőlem örökölte!

Pl. most hogy először volt rendes találkozása Karácsonyfával (tavaly még csak 8 hónapos volt, így annyira nem tudta átélni a dolog lényegét), egyáltalán nem piszkálta se a díszeket, bár körbejárta a fát és az érdekesebb díszeket is végigmutogatta, meg nem rántotta le a fát, viszont a 2. napon megtalálta a karácsonyfa-izzósor kapcsolóját és azon végigzongorázta a lehetőségeket. Azóta ha benéztem a nappaliba és a karácsonyfa idegbeteg diszkóritmusban váltogatta másodpercenként a színét, akkor általában ott láttam mellette ücsörögni vagy térdelni a szőnyegen Törpe urat is, amint elmélyülten babrálja a kapcsolót.

itt éppen az etetőszékét kellett szétszerelni - elvileg Theonak, de Jakit nem lehetett megállítani, addig bőgött, míg meg nem kapta a csavarhúzót és nem kezdhette el a szerelést





erdőben

Jaki egyik első kirándulása ősszel a nadapi erdőbe(n).


Itt még nem teljesen értette, miről van szó, azóta viszont belejött a dologba.


A leglelkesebb erdőjáró: Füles. Róla ilyenkor tkpen nem is lehet képet készíteni, mert akciózik. Nem is zaklatom, iszonyú meló lehet azt az ezer meg ezer szétszórt névjegykártyát mind végigolvasni (Sziasztok, én a Borz vagyok - Takaroggyá, én meg a Vaddisznó - Helló, itt jön a Róka -- stb), és gondosan elhelyezni a maga könyvjelzőit.

Néha azért persze előtör belőlünk a szadista, pl. mikor borzvárat találunk vagy kitépett vaddisznószőr-csomókat - erre felhívjuk Doddyka figyelmét, ám ő, extra konfliktuskerülő (félénk, vagyishogy gyáva) természetének megfelelően ilyenkor elnéz jobbra, majd balra, és általában minden módon kifejezi, hogy fogalma nincs mi a francról van szó, ő nem tud semmi ilyesmiről, viszlát,  és eloldalog.


Nagy Erdőjáró még Öhi, aki a nyáron még spéci erdőismereti táborban is volt Pázmándon a vadvédelmi központban egy hétig, így most ő mondja nekünk, melyik a nemtudommilyen növény amihez nem szabad hozzáérni. Szoktam vinni pedig növényhatározót. (Az az igazság, hogy én is imádok erdőbe járni -- szerintem totál megnyugtató. A sok baromság ami miatt pörgetem magam, eltűnik és csak baromság marad.)

2018. december 19., szerda

műtét után

Doddykának ki kellett húzni az egyik agyarát, mert eltályogosodott. Aztán mikor hazajött, el kellett barikádozni, hogy a gyerekek ne vessék rá magukat, de a foteljába nem lehetett feltenni, mert még kába volt, szóval így horpasztott. (De azóta jól van a kutyahölgy, most is itt horkol mellettem diszkréten.)


Bringázás


Jaki örül

mert az előbb sikerült megsimogatnia Mamacicát anélkül, hogy az behúzott volna neki egyet


Busafej

Busafejet  Mamacica hozta magával, helyesebben miután ő elfoglalta a kertet, mindenkit kegyetlenül kipofozott aki addig át mert vonulni a territóriumon, egyedül Busafejet tűrte meg, aki nemcsak hatalmas bundázatával emlékeztet idesanyjára, hanem azzal is, hogy birodalmi megjelenésükhöz képest mindkét macskának hihetetlenül nevetséges, vékonyka, cincogó nyávogása van.

Ez a kép még ősszel készült, azóta Busa akkora bundát növesztett, mint egy jegesmedve, iszonytató pofaszakállal, gereznák stb.



Szóval míg Mamacica félvad, addig Busafej teljesen vad. Megsimogatni még nem sikerült az elmúlt két évben, annak ellenére, hogy naponta kétszer kötelességtudóan megjelenik menüztetésre, és nyaranta a kert valamelyik árnyékosabb részén szokott heverészni a bokrok alatt. Eddig csak akkor nem jött, ha esős idő volt, gondolom volt jobb bunkere.

Idén viszont ahogy bejött a hideg, beköltözött hozzánk, egyszerűen elfoglalta Mamacica téli házát, és valószínűleg volt egy kis bunyó is, mert Mamacica egy hétig csak lapos kúszásban mert bejönni a kertbe, kapkodva evett és már lépett is. Azóta normalizálódott a helyzet, csakhogy Theo hiába csinált Antiékkal egy új hiperszuper téli szállást fenyőfából Mamacicának amit két éjszakán át kentem le hiperszuper faolajjal a fürdőszobában, mer olyan büdös volt, Mamacica nem hajlandó bemenni az új kecóba.(Pedig egy napon át szellőztettem neki festés után, mire megkapta.)

Így most igazi hajléktalanszálló működik a teraszajtó előtt: Busa a macskaházban, mellette az új, töküres macskaház, mellette két párna pléddel (fagypont felett a két bundás ott heverészik napközben), mellette egy koszlott papírdoboz 3 réteg polifoammal kibélelve és 2 pléd belül, kívül - na abban tartózkodik Mamacica az ő luxus megjelenésével.




novemberi kertiparti

Papi halottak napján született és most volt 71 éves, de emlékei szerint még sose volt olyan meleg, hogy kint a kertben lehetett volna ünnepelni. Most lehetett


Galéria

Az ebédlőben van a nagy cserépkályha, de már évek óta nem használjuk (Theo nagy bánatára, de olyan őrült meleget csinál, hogy totál szauna van a házban, hiába kokszol csak gyengéden a szibériai tűzrakó mester). Erre rakom ki Öhi rajzait.

Nagy iskolásként kevesebb ideje van rajzolni, de az ovi utolsó két évében nagyon keményen melózott


Zulejka

Öhinek van egy kendő-gyűjteménye, amihez én szoktam guberálni a kelméket a turkálókból és lomisoktól. Jaki is rákapott a dolog ízére


Ilyenkor persze elmerengek, hogy ha kislány lett volna, Vilma lett volna és itt van kisvilma

Jaki vámpír szedervadászat után


Öhi Iskolás lett.


Elsötétítés

Bemegyek a nappaliba, ez a látvány fogad:



Én: Öhi, ez meg mi?

Öhi (aggodalmas képpel, suttogva): Pszt! Füles elaludt. Besötétítettem neki.

2018. október 7., vasárnap

a hátsó ülésen



Öhi 4 éves koráig nem volt autónk, szóval ahová nem tudtunk elgyalogolni, oda biciklivel mentünk vagy vonattal. Füles a vonatot utálja, retteg tőle (ami érthető, előéletét tekintve), szóval egy idő után nem forszíroztuk, a bringára meg nem tudtuk felkötni a gyerekülés mellé, úgyhogy bár sokat sétáltunk vele, de csak addig jutott, amíg mi el tudtunk vele gyalogolni, mondjuk a tópartig vagy a határba ki. Autóban meg leginkább csak akkor volt, ha állatorvoshoz kellett vinni. Szóval mikor lett autó, akkor  eleinte eléggé gyanakodva ült bele. De aztán mikor egy idő után rájött, hogy ha beültetjük, az azt jelenti, hogy megyünk a giga élményparkba az ERDŐbe, vagy egyéb izgi helyre, valami susnyásba ami tele van mindenféle izgalmas szagokkal, na azóta lelkes autózó. Ha megyünk a kocsihoz és ő is fel van kantározva, már alig várja, hogy kinyissák az ajtót, pattan is be elsőként, délcegen  trónol a gyerekülés kellős közepén széles vigyorral, amitől persze a két gyerek transzba esik. Itt is csak azért vág megszeppent pofát, mert Öhi agyondédelgette már a csodálatos Kutyahölgyet.

2018. október 5., péntek

2018. szeptember 19., szerda

laza csaj, vagány skac

Öhi: Anyu, te laza csaj vagy, vagy vagány skac?
Én: Hát nem tom. mi a különbség?
Öhi: Hát a laza csaj fekszik az ágyban, felteszi a lábát és tabletezik meg ilyesmi.
Én: Aha. És a vagány skac?
Öhi: Hát ő gördeszkázik meg ööö.. eljár a haverjaival sörözni meg ilyesmi.



2018. szeptember 10., hétfő

kanapé halászat

megszokott életkép.
de vajon mért hasalnak lelkesen a kandúrok a szőnyegen?


miatta:


2018. szeptember 5., szerda

Öhi 6

Most kerestem egy fájlt a kupiban, helyette találtam Öhiről képeket 6dik szülinapján (ami februárban volt) (akkor még voltak fogai)





2018. augusztus 24., péntek

Szerengeti

Hát vannak ugye elkapatott egyének, akiknél rókafiak napoznak az erkélyen, a döbbent macskahölgyek szeme láttára. Nem, nem irigykedem! De nem tudom túltenni magam a dolgon. Ez már a provokáció kategóriája.

tessék, nálunk is izgalmas a fauna:

pl.


you might also like this

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...