Az első kép egy bevezetés, mutatva, hogy a 21. század Németországában járunk. Dietert nem kell külön bemutatnom, mindenki ismeri. A látvány és a felirat pedig önmagáért beszél. A plakát a német RTL új zenés tehetségkutatójára hívja fel a figyelmet.
Hamburg Európa harmadik legnagyobb kikötője Rotterdam és Marseille után, banánügyileg azonban mindenképpen a legnagyobb, hiszen itt van Európa fő banánelosztója. A gazdasági szempontból fontos hajók mellett az Elba partján horgonyoz egy csomó mindenféle muzeális értékű, vagy valóban múzeumként működő hajó. Ez itt egy tengeralattjáró.
A kikötői lét és a kolonializmus öröksége a városkép része. Kávé-, kakaó- és fűszerboltok hemzsegnek a belváros némely utcáján.
A gyarmati kereskedelem emlékét őrzi az a vers és kép is, amelyet a 20. század elején jelentetett meg egy hamburgi lap. A képet a helyi néprajzi (vagyis inkább Völkerkunde) múzeum "Afrikaiak Hamburgban" című kiállításán lőttem, és igen, a B-klubnak is emléket állít.
A folyamatosan épülő Hamburg Hafen City valami olyasmi szeretne lenni, mint Londonban a Docklands. A csatornákkal sűrűn behálózott kerület egy kis részén még ma is a régi fűszerraktárak épületei állnak, a nagyobbik részén azonban új klinker-téglás vagy üvegbe borított irodaházak magasodnak.
A hamburgi városháza, a St Nikolai templom és egyéb műemlékek olyan nagyok a szűk utcákhoz képest, hogy nem lehetett jó fényképeket csinálni róluk, ez a templom éppen belefért a keretbe. Nekem már ez is siker.
I found the Bklub tribute!
VálaszTörlésAzért látszik, hogy egy bonobo írta a banánelosztó központból. Egyébként Theo attól hogy fényképezel nem kell mindjárt úgy érezni (és attól rettegni) hogy ettől a panoptikumban a japán nyárspolgár turista zombit rólad fogják viaszba önteni. Én pl sokkal jobban felfogok valamit ha látok róla képet, mintha 2 óráig magyarázzák. Köfönettel: Cz.
VálaszTörlés