A hétvégén volt Fehérvárcsurgón a 7. Európai Dísznövény és Kertművészeti napok a Károlyi kastélyban.
Csurgó a nagymamámék melletti falu, így egész gyerekkoromban láthattam az elhanyagolt kastélyt és dudvás kertjét. Aztán Károlyi Györgyék ide/visszaköltöztek, kb. 15 éve létrehoztak egy alapítványt és folyamatosan újították fel a kastélyt, ami most már el is készült. Itt van a Fejtő Ferenc könyvtár, étterem, kápolna, és egy csomó kulturális eseményt szerveztek, szóval igazán példamutató az egész, nem a szokásos magyar önsajnálat, nyavalygás és köldöknézés.
A kertészeti napok mindig június első hétvégéjén tart három napon át. Bent a kastélyban konferencia, előadások, kiállítás (Tájodüsszeia), kint a parkban pedig standok és vásár (van vezetés is a parkban). Most már egészen gigantikus esemény lett, kb. 100 kertész(et), kertépítő, virágkötő volt kint. Azért pár éve még szellősebb volt, de a parkban elférnek. Itt majdnem minden van: egynyári, fűszernövény, sziklakerti, kaktuszok, mediterrán dézsások, hortenzia, cserjék stb., egypár fazekas és gyertyaöntő is. (Facsemeték és zöldségpalánták ritkábban.) Gyerekeknek lovaglás, fagyizó és talán egy giroszos vagy lángosos.
Virtuális naptáramban már évek óta pirosbetűs ünnepként szerepel ez a dátum. Mint amikor egy hadifogoly beesik a városházi díszebédre. Cziczu előbb végigtanulmányozta a standok kínálatát, majd szponzorai segítségével fel-alá rohangálva rávetette magát és félórán belül egyszerűen annyi növényt shoppingoltunk össze, hogy fejenként 6 szatyorral vonszoltuk magunkat kifelé. Volt kb. 30 fok és egy óriási felhőszakadást megelőző 98% páratartalom. Nem szabad ilyen mohó malacnak lenni. Bár nem tudom, hogyan tudnám megállni legközelebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése