2013. október 21., hétfő

rág a csiga

Emlékszem az első alkalomra, midőn Jakabbal találkoztam. Tatán mászkáltunk tavasszal  kb. 15 éve és az úton volt egy marha nagy hernyó. Nagyon szép volt különben, zöld  pöttyös. A társaság körbeállta, én leguggoltam és alaposan megnéztem. Majd feltettem a biológia 5-ös érettségi kérdést: "És ebből most akkor--- ebből most tényleg lepke lesz? vagy mi?" "Nem - válaszolta Jay bácsi jóindulatúan -, kőszáli sas". Majd továbbment.

Ezen emlékkép merült fel bennem, amikor Theo elmondta, hogy Jakab elmondta, hogy tulajdonképpen ő szereti nézegetni néhanapján a Füles házát, de megjegyezné, hogy míg általában az is dokumentálva van benne, ha egy csiga átmegy a kerten, pláne ha megrág egy levelet, arról, hogy a házat szétverték az elmúlt 1 hónapban, szó sem esik, vagy pl. hogy mi lett a végeredmény.

És ez jogos! Már Mackóházy Edu is felrótta. De még csak július közepén tartok retrospektív naplómban. Ez pedig szeptember-októberben történt. De a ház olyan lett, mint volt (1985-ben): kőzetgyapot (illetve ahogy az itteni agg kőműves bácsi nevezte legendássá vált kifejezésével: tőzeggyapot) szigetelés után fehér falak és szürke lábazat. Illetve ami akkor sötétbarnára volt festve, az most világosszürke lett. Amit - régen a kastélyépítészetben, legalábbis ezt olvastam - galambszín-nek hívtak. Ez, mivel nemcsak Papi, hanem Kukkel kőmívesmester is postagalambász, egyértelműen pozitív fogadtatásra lelt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

you might also like this

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...