Siralmas. Így jellemezhető április blog-tevékenységünk. Oka, hogy Cz. megint nagyon laza állapotba jutott, mivel már egy hónapja kb. éjfélig vagy hajnali 2-ig megy a meló, mert a népnek, nemzetnek és az öt kontinens lakosságának múlhatatlan szüksége van arra a sok baromságra, amit összeírkálok vagy fordítok. És ez így megy még július elejéig, szépen betáblázva. De megkértem Theot, hogy ha a nyáron bármi melót elvállalok, akkor üssön le egy lábossal és ásson el a kert végében és le is betonozhat. Bónuszként Öhi 3 hete elkezdett újra nem aludni, így az utóbbi időben kb. minden másnap újra megy az éjszakai műszak. De Öhi a nem-alvás terén sosem volt kispályás, így most is 2-3 óráig tart egy jó kis éjszakai-hajnali, bömböléssel egybekötött ébredés. De most nekifekszem és visszamenőleg körmölöm a naplót.
Na e nyávogás után a vaslábos másik serpenyőjébe, ha szabad ilyen képzavarral élnem, viszont az került, hogy Makipók egyre aranyosabb, ráadásul most már tudjuk bringán vinni, így megkezdtük közös expedícióinkat a tó körül.
Hát először is, Öhi sok mindent örökölt tőlem (nemcsak a bőgési hajlamot). Az egyik ezek közül a víz szeretete. Ez már egészen kiskorában világos volt, amikor a kórházban minden baba lilulásig üvöltött, amikor a csecsemősnővérek a mosogatóban a csap alá bevágva fürdették őket, Öhi viszont talán csak akkor nyugodott meg egy kicsit. Lementünk a velencefürdői partra, egy kicsit körbenézni. Kacsa Béla egyből a víznek rontott. Kapott egy nádszálat, azzal pecázgatott.
és ilyen elégedett képpel távozott:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése