folyt.

A bringázás után a vonatozás következett, mert Öhinek nagyon tetszik a vonat, de még nem ült rajta, pedig a jövőben nyilván sokszor fog, szóval tréningezés. Fülest is vittük, ő meg a Dacia vagy Corona Expressz WC-jében tett túlélőverseny óta nem. Szerény elképzelésünk az volt, hogy a MÁV segedelmével Agárdig megyünk először így bevezetésként, az 6 km, csak sikerül. Egész meghatódtam, amikor az állomáson az 1perc késéssel érkező pesti vonatot többször is "Késett személyvonat érkezik.." kezdetű felkonferálással  jelentették be a hangosbemondón (ez már az EU!), de a peronon ácsorgó lány kedvesen megosztotta velünk az infot, hogy valójában ez az egy órával azelőtti vonat, így most éppen 61 percet késik  47 km-en. Ráadásul  nem egy szép piros halk csodavonat, hanem egy ótvar kék talicska (szerintem, Theo szerint viszont "klassische") vonszolta be magát a tavaly befejeződött, százmilliárdos pályafelújítás vonalán. A babakocsit alig lehetett feltuszkolni rá, a vagonba pedig egyáltalán be sem fért, mert keskeny az ajtónyílás (illetve a babakocsi túl széles nyilván). Bent döglesztő meleg, az  ablakok olyan mocskosak voltak, hogy elég nehéz volt bármit látni, ráadásul a zajtól Fülesnek előjöttek emlékei és elkezdett remegni, mint a nyárfalevél, miskolci kocsonya, vagy bármi. Öhi laza volt, szóval szegény Fülcsivel kellett inkább foglalkozni.  Így Theo ölében Öhi, az enyémben Füles ücsörgött.

Na megérkeztünk Agárdra, ki a partra. Ott voltak a 75 éves deltás nyugdíjasok és a bikinis nénik, akik napfürdőztek strandlepedőiken  - illetve a deltásabbak a 19 fokos vízben úsztak is. És nekik volt igazuk! Én is így fogok csinálni majd ha odaérek! Egyszer Maczkóházy megkérdezte tőlem, mi a boldogság, és az egyik definícióm szerint az úszás a tóban- majd döglés a fűben egy jó kis krimi és 3 kakaós palacsinta társaságában míg a hátad süti a nap, mindenképpen annak tekinthető.  Pont kirakodóban voltak a vidámparkos-céllövöldés vándorkaravánok, Öhi odarohant megnézni a nagy autók óriási kerekét, de aztán meglátta a vizet, és továbbkacsázott.

A lelkesedés és a pacsálás oly mértékű volt, hogy le kellett szedni róla a nadrágot, így feltárultak Öhi legendás sonkái

róluk van szó:

Fülcsit a vonatos trauma (és egy Dezső nevű, olimpiai bajnok atléta küllemű vizslával való találkozás) után egy kis szimatolgatás és rohangálás kissé helyrehozta - de azért a víz utálata tart

Aztán elballagtunk a vonathoz, de az a másik irányból is, how surprising,  késett. Öhinek meg közeledett a szent szunyaideje, és kb. 30 fok volt, úgyhogy végül Apu jött el értünk. Addig is Öhi belevetette magát még az új agárdi szökőkútba és felült a pléhszarvasra is.

Hát ilyen kalandjaink vannak.
Most már 200 évre elegendőt írtam, úgyhogy visszavonulok mielőtt teljesen lefárasztom kedves olvasóinkat.