a WC-ablak

Groff Sygetthy ösztönzésére számolok be arról, milyen iparművészeti értékkel bővült vidéki kecónk. A házon kb. a WC-ablak az egyetlen ablak, amit nem kellett eddig még lecserélni. Ezt az antik darabot festettem be még ősszel, hetekig tartó  tipródás után.

A budiablak  olyan volumenű munkának ígérkezett, ami az oeuvre-ben eddig példátlan volt, ráadásul ha elszúrom, nem dughatom el valahová  mint a csetreszeket, hanem évekig, sőt, az is lehet, hogy évtizedekig !! keseríti meg szemlélőinek életét

Előbb egy nagy madarat szerettem volna festeni, de rájöttem, hogy nem bírom kitölteni vele a felületet, akárhogy is csicsázom, pedig egy üvegképnél az a lényeg. Így többszereplős kompozíciót választottam. Aki  képes és felismeri, hogy egyáltalán, kiket ábrázol a munka, egy kiló epret kap ajándékba.

Tehát így néz ki ízlés, tehetség, technika  és művészi látomás  találkozása:

Kiemelném a műalkotás dinamikus jellegét. Ha Öhi jó korán ébreszt fel bennünket, és éppen úgy süt a nap, akkor, mivel az ablak  keletre néz, a szerencsés látogatót az üvegkép megkettőződése fogadja:

Nem szeretném azt írni, hogy: ez a mi katedrálisunk, mert túl  olcsó pojén lenne, de sajnos hogy ez jutott eszembe.

Zserbó

Nemrég nálunk járt Szonja kiskutyája, Zserbó.
Hát így néz ki egy 3 hónapos törpetacskó -  Bálint gondozásában:

labda

cica

Mariska felhívását teszem közzé, aki tud, segítsen létci. A cicát egyelőre ő eteti, csak van neki kettő másik


Szomszédom stroke-kal kórházban fekszik, állapota nem javul. Macskája másfél hete a lakásban van. S.O.S. keressük gazdáját a 2 éves, jól nevelt kandúrfinak. Segítsetek!
tariaster@gmail.com

majális

Május elsején a kastélyba mentünk, mert volt ló-simogatás és lovaglás!
Mi értünk oda előbb és Öhit nagyon érdekelték a lovak, bár először eléggé meglepődött, mikor látta, hogy sokkal nagyobbak, mint a könyvekben. Meg is simogatta ez egyiket

Aztán várta Alizkát és a Mamát

Akik meg is érkeztek

de Alizka kissé megijedt a lovaktól és inkább elmentünk lufit venni a vásárba, ahol volt kígyó és kék papagáj is, utána pedig  megnéztük a helytörténeti kiállítást, ahol  a kimerült  és élményektől elkábult Alcsi-Bí egy sarokban hatalmas kajálást rendezett, utána pedig otthon hatalmas szunyálást

unokatesók

A múlt héten megint itt volt Alizka...
Amikor megérkezik, mint egy kis diplomata száll ki a fekete autó hátsó üléséről, sietve bejön a kertbe, ahol a tátott szájú, kidüllesztett hasú Öhi fogadja, aki előbb még éppen valami gödörben hentergett és virágokat szedett (és evett). Alizka előveszi kék hátizsákját és átadja Öhinek (Bí-nek) az ajándékot, amit Öhi dermedten fogad. Utána következik a kapcsolatfelvétel második szakasza. Alizka joviálisan mosolyog, Öhi Mimóza nem tudja, mi a teendő...

De aztán közelednek a felek. A BÁMM játék összehozza a kollégákat. A játék lényege, hogy a madáritató cserepét fel kell fordítani, aztán tobozokat kell gyűjteni és beledobálni. Minden dobást egy hangos 'Bumm!" felkiáltás kísér, illetve Öhi tájszólásában ez: "Bámm!". Alizka egyből felfogta, hogy ez egy nagyon értelmes időtöltés és hozzá is látott. Igaz, hogy amikor az első tobozt beledobta a cserépbe, Öhi halkan rámorgott (az nagyon megy neki), de hálistennek Alizka nem vette a szívére.

És jól tette, mert utána már Öhi ajánlotta fel neki a tobozt

folyt.

A bringázás után a vonatozás következett, mert Öhinek nagyon tetszik a vonat, de még nem ült rajta, pedig a jövőben nyilván sokszor fog, szóval tréningezés. Fülest is vittük, ő meg a Dacia vagy Corona Expressz WC-jében tett túlélőverseny óta nem. Szerény elképzelésünk az volt, hogy a MÁV segedelmével Agárdig megyünk először így bevezetésként, az 6 km, csak sikerül. Egész meghatódtam, amikor az állomáson az 1perc késéssel érkező pesti vonatot többször is "Késett személyvonat érkezik.." kezdetű felkonferálással  jelentették be a hangosbemondón (ez már az EU!), de a peronon ácsorgó lány kedvesen megosztotta velünk az infot, hogy valójában ez az egy órával azelőtti vonat, így most éppen 61 percet késik  47 km-en. Ráadásul  nem egy szép piros halk csodavonat, hanem egy ótvar kék talicska (szerintem, Theo szerint viszont "klassische") vonszolta be magát a tavaly befejeződött, százmilliárdos pályafelújítás vonalán. A babakocsit alig lehetett feltuszkolni rá, a vagonba pedig egyáltalán be sem fért, mert keskeny az ajtónyílás (illetve a babakocsi túl széles nyilván). Bent döglesztő meleg, az  ablakok olyan mocskosak voltak, hogy elég nehéz volt bármit látni, ráadásul a zajtól Fülesnek előjöttek emlékei és elkezdett remegni, mint a nyárfalevél, miskolci kocsonya, vagy bármi. Öhi laza volt, szóval szegény Fülcsivel kellett inkább foglalkozni.  Így Theo ölében Öhi, az enyémben Füles ücsörgött.

Na megérkeztünk Agárdra, ki a partra. Ott voltak a 75 éves deltás nyugdíjasok és a bikinis nénik, akik napfürdőztek strandlepedőiken  - illetve a deltásabbak a 19 fokos vízben úsztak is. És nekik volt igazuk! Én is így fogok csinálni majd ha odaérek! Egyszer Maczkóházy megkérdezte tőlem, mi a boldogság, és az egyik definícióm szerint az úszás a tóban- majd döglés a fűben egy jó kis krimi és 3 kakaós palacsinta társaságában míg a hátad süti a nap, mindenképpen annak tekinthető.  Pont kirakodóban voltak a vidámparkos-céllövöldés vándorkaravánok, Öhi odarohant megnézni a nagy autók óriási kerekét, de aztán meglátta a vizet, és továbbkacsázott.

A lelkesedés és a pacsálás oly mértékű volt, hogy le kellett szedni róla a nadrágot, így feltárultak Öhi legendás sonkái

róluk van szó:

Fülcsit a vonatos trauma (és egy Dezső nevű, olimpiai bajnok atléta küllemű vizslával való találkozás) után egy kis szimatolgatás és rohangálás kissé helyrehozta - de azért a víz utálata tart

Aztán elballagtunk a vonathoz, de az a másik irányból is, how surprising,  késett. Öhinek meg közeledett a szent szunyaideje, és kb. 30 fok volt, úgyhogy végül Apu jött el értünk. Addig is Öhi belevetette magát még az új agárdi szökőkútba és felült a pléhszarvasra is.

Hát ilyen kalandjaink vannak.
Most már 200 évre elegendőt írtam, úgyhogy visszavonulok mielőtt teljesen lefárasztom kedves olvasóinkat.

kacsaivadék

Siralmas. Így jellemezhető április blog-tevékenységünk. Oka, hogy Cz. megint nagyon laza állapotba jutott, mivel már egy hónapja kb.  éjfélig vagy hajnali 2-ig megy a meló, mert a népnek, nemzetnek és az öt kontinens lakosságának múlhatatlan szüksége van arra a sok baromságra, amit összeírkálok vagy fordítok. És ez így megy még július elejéig, szépen betáblázva. De megkértem Theot, hogy ha a nyáron bármi melót elvállalok, akkor üssön le egy lábossal és ásson el a kert végében és le is betonozhat. Bónuszként Öhi 3 hete elkezdett újra nem aludni, így az utóbbi időben kb. minden másnap újra megy az éjszakai műszak. De Öhi a nem-alvás terén sosem volt kispályás, így most is 2-3 óráig tart egy jó kis éjszakai-hajnali, bömböléssel egybekötött ébredés. De most nekifekszem és visszamenőleg körmölöm a naplót.

Na e nyávogás után a vaslábos másik serpenyőjébe, ha szabad ilyen képzavarral élnem, viszont az került, hogy Makipók egyre aranyosabb, ráadásul most már tudjuk bringán vinni, így megkezdtük közös expedícióinkat a tó körül.

Hát először is, Öhi sok mindent örökölt tőlem (nemcsak a bőgési hajlamot). Az egyik ezek közül a víz szeretete. Ez már egészen kiskorában világos volt, amikor a kórházban minden baba lilulásig üvöltött, amikor a csecsemősnővérek a mosogatóban a csap alá bevágva  fürdették őket, Öhi viszont  talán csak akkor nyugodott meg egy kicsit. Lementünk  a velencefürdői partra, egy kicsit körbenézni. Kacsa Béla egyből a víznek rontott. Kapott egy nádszálat, azzal pecázgatott.

és ilyen elégedett képpel távozott: