folyt.
"A fürdésről, tisztálkodásról. Az 90%-ban a
kézmosásban merül ki. Van egy umiválnyik nevű szerkezet minden háztartásban
Ez egy kis
edényszerűség, aminek az alján lyuk van, és onnan
folyik ki a víz, ha a benne lévő
és a lyukat eldugaszoló pálcát felnyomják. Alatta egy mosogató tál, az alatt pedig egy vödör, amit
cserélnek, ha megtelik koszos vízzel. Reggelente ennél mosakszik
mindenki. Azaz megmossa a kezét, meg az arcát. Én is ezt teszem, mert mást
nem is lehet. Ez az umiválnyik ugyanis a
konyhában-étkezőben van. És hát amikor te fürödnél reggel mondjuk, akkor mindenki
ott ül. Meg hát igazság szerint hely sincsen arra, hogy
pancsoljál, meg hát miben is. A
mosogatóba nem állhatsz bele. Fogmosás az a fiataloknál minden nap van. De csak este. Az idősek egyáltalán nem mosnak
fogat. Ennek ellenére nagyon érdekes, hogy minden umiválniyknál
van egy rész, ahol a fogkefék
állnak egy pohárban. Nos, ebben a pohárban legkevesebb 10-15 fogkefe szokott lenni. Úgy, hogy szerintem
csak hármat használnak. Hogy mit csinálnak velük, nem tudom,
ahogy azt sem, hogy kié."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése