2012. május 19., szombat

hattyú

Az ornitológiai kalandtúra tovább folytatódott. Leértünk a tópartra, ahol éppen égették a nádast



bámultuk a túlpartot, mármint Velence másik, északi részét, ahol eredetileg volt a falu (mert Kis-Velence, ahol mi lakunk,  a déli parton csak az 1920-30-as évektől jött létre, ennek része volt Velencefürdő is, és a 2. világháború végéig még a mai Gárdony határáig ért Kis-Velence, magában foglalta a mai Gárdonyfürdőt is; szóval addig tartott, ahol ma a nagyobbik gárdonyi Spar van  – ha így könnyebb belőni)


Ebben az az érdekes, gyerekként mindig lekötött, hogy a római katolikus templomtól egy utcányira van (jobbra) a református templom, és mégis, csak az r.k. látszódik, a ref. nem


A békák brekegtek, a pecások horgásztak, a madarak röpködtek és csiviteltek, és ebbe az idillbe hasított bele Füles morgása
ugyanis egy nagy hattyúval találta szembe magát és persze totál beijedt (amit megfelelő távolságtartás mellett hőzöngéssel próbált leplezni)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

you might also like this

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...