2012. december 30., vasárnap

Szibir


A német lomisoktól szerzett tálalónk felső része így néz ki most szemből:


rajta a sok karácsonyi képeslap, amit kaptunk, köszönjük!

és így néz ki oldalról:


Rajta lóg a szabócenti, amin vágom a centiket, míg Theo landol újra Mo-n. 50 nap, az 7 hét meg egy nap, amíg távol lesz/van télvíz idején a kies Szibériában. Egész pontosan Jakutiában. Addig Fülivel, Luciferrel és Öhivel tartjuk itthon a frontot.

Már tegnap hajnalban meg is érkezett Jakutszkba, ahol most kb. mínusz negyven fok van. Egy koleszban lakik, internete ugyan nincs, de sms-t tud írni, de állítólag majd lesz internet is a szobájában, csak a bácsi jan. közepéig szabira ment, aki ezt intézi. Na de úgyis vidéken lesz nagyrészt, úgyhogy kb. majdnem mindegy is. Addig meg bekéredzkedik ismerősök gépeire és csapolja az internet csatlakozást.

Most pedig egy rövid összefoglalót adok Jakutiáról bevezetésként kedves Olvasóinknak. Bár Theonak szent meggyőződése, hogy mindenki tisztában van a Jakutiára vonatkozó alapadatokkal, én ezt - magamból kiindulva - erősen kétlem, és már többször próbáltam szembesíteni azzal, hogy a Jakutia földrajza és nemzetgazdasága tétel nem szerepel a magyar állampolgárok érettségi feladatai között.

Most TOTÁL FEJBŐL, mint Theo műveinek fő olvasója és ostorozója, fogom osztani az észt. Egyrészt remélem, hogy Theot annyira provokálja mindez, hogy majd ő is bejelentkezik valahonnan, hogy kijavítsa, másrészt kedves Olvasóinkban is növesztem a szolidaritás érzését. Még előrebocsátom, hogy olyan embert, aki annyira BUTA lenne a földrajzhoz mint én, nagyon ritkán lehet találni, nekem egy specifikus agykárosodás miatt egyszerűen az égtájak, térkép, tájékozódás stb. olyanok mint Bonobónak a betonkeverő. Nem mutatható ki köztük kapcsolat.

E sok felvezető után,

 let me present

The Basics of Yakutia --- compiled by a Brilliant Mind of the Carpathian Basin = Cziczu

Jakutia Oroszország része, egy köztársaság észak-kelet Szibériában. Területe kb akkora, mint Indiáé, lakossága meg egy, max. 2 milka. Vagyis gyér a népsűrűség, könnyű belátni! Főváros Jakutszk. Itt a képek alapján arra emlékszem, hogy: nagy terek, szobrok;  park nincs, lakótelepek és a gáz- vagy vízvezetékek vastag csövekben a föld felett kanyarognak egy emeletnyi magasságban. Vannak megsüllyedt orosz jellegű faházak is. A csövek és a süllyedés oka ugyanaz: a permafroszt talaj, vagyis hogy állandóan fagyott a talaj. Ezért nincs itt vasút pl. (mert amikor meg jön a felmelegedés a felső réteg bevizesedik és ö izé, lesüllyed.) asszem a házakat is a városokban cölöp alapra építik. (?)

A havazás indul kb. szeptember végén, ha jól emlékszem, a tavasz meg májusban kezdődik. Itt van a Föld Bolygó leghidegebb (lakott?) pontja is, Ojmjakon, ahol mínusz 70 is szokott lenni. De most pl. nem esik a hó, mert ilyen hidegben már nem esik. A tél jót tesz a közlekedésnek, mert befagynak a folyók, még az iszonyat széles Léna is, annyira, hogy a hátukon mennek a teherautók ilyenkor, amire rá is szorulnak, lévén, hogy amúgy közutak csak szórványosan vannak, azokban is kráterek, illetve a nyári időszakban sár és mocsár, ezért hosszabb útra csak konvojban mennek a kocsik. Távolsági buszközlekedés nincs, úgyhogy társas autókra állnak össze az utazni vágyók, ez komoly szervezést igényel, Még van repzi is az országon belül, de az talán drága. Jakutszkról még annyit, hogy van uszodája és a felső középosztály látogatja, drága. A lakásokban-házakban mindenhol nagyon meleg van, máskülönben nem lehet kibírni a kinti hideget, mármint nem tudna felmelegedni a test. Így Theo is most feltehetően egy szál rövidgatyában és 26 fokban alkot kollégiumi szobájában. Utcán értelemszerűen nem esznek, bár a lazábbak egy-egy melegfront idején minusz 20-nál már kigombolják a kabátot és szívják a cigit.

Jakutia népessége: a török eredetű  jakutok, önelnevezésükkel: szahák, meg az evenkik, meg nyilván az oroszok (ők a városokban), meg még sok mindenki.

Jakutia természeti kincsekben igen gazdag..... (ez olyan, mint hogy Vörösmarty Mihály nagy költő volt), én persze csak azt jegyeztem meg ezekből, hogy a világ gyémánttermelésének itt van az egyik fő központja. Erről most más nem jut eszembe. Túlságosan leköt a kép, ahogy délutánonként térdig lógó gyémánt fülönfüggőkben tolom majd a babakocsit Velencefürdő kihalt utcáin, Füles társaságában. Neki az egyik szemfogán lesz egy gyémántos implantátum.

Mezőgazdaság. Közép-Jakutiában, ahol Theo telel, elsősorban szarvasmarha-tartás, méghozzá tejhaszonvétellel. Ja jám! Nem ám rénszarvas, amire mindenki elsőnek gondol! Az is van, csak feljebb. A marhák ellátásához kellenek a kaszálók, már nem emlékszem hány mázsa füvet kell lekaszálni tehenenként. A mezőgazdaság ezért az erdők övezte kaszálókra épül, méghozzá olyan hatalmas kaszálókra, amelyek közepén tó van. Ez a tó/tej/fű-kultusz jellemző a jakutokra, mert ők pl. halak terén is előnyben részesítik a tavi-iszapos halakat a tengeri-folyamiakhoz képest. Erről jut eszembe, hogy az Oroszországot átszövő gomba-láz itt viszont nem jellemző, mert nem eszik meg a gombát.

 A nagy októberi szoc. forr. idejéig alapvetően szétszórt megtelepülés volt jellemző (a pár várost leszámítva), később jött a centralizáció és a letelepedés (falvasítás). Nagy termelőszövetkezetek jöttek létre a szarvasmarhatenyésztésre alapozva. Itt brutális eredmények születtek, majd Theo megírja hány hektoliter tejet adott az a neves tehén, akinek tenyésztője Lenin-rendet kapott ezért. Illetve itt kilóban számolják a tejet, ha jól emlékszem azért, mert úgyis fagyott, úgyhogy kockában tárolják.

Vadászat: a jakutok nem erdei emberek, de vadászni szeretnek, a Theo járta környéken elsősorban kacsára puffogtatnak (ha van a kacsavonulás). Viszont halászni halásznak, a kedvenc hal a kárász (legalábbis Theo szerint). Fűszereket nem nagyon használnak. Szokásos gyümölcsök nem érnek be, mert csak 4 hónapjuk van mindenre.

Falvak: boronaházak, külön fürdőház (szauna), iskola, fűtőház, klub, bolt, postahivatal, önkormányzat. Társasélet európai szemmel szokásos színterei (kocsma, presszó, park, játszótér) nincsenek. Kutyák vannak,  szanaszét, ők kint laknak a hidegben. A macskák nem bírják ezt a hideget. Egyet Theo meg is mentett.

Most ezzel be is fejezem, hosszú is lett, meg ennek megírásával kb. ki is merítettem a napi szabadidő-keretemet







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

you might also like this

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...