A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kert. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 24., péntek

Szerengeti

Hát vannak ugye elkapatott egyének, akiknél rókafiak napoznak az erkélyen, a döbbent macskahölgyek szeme láttára. Nem, nem irigykedem! De nem tudom túltenni magam a dolgon. Ez már a provokáció kategóriája.

tessék, nálunk is izgalmas a fauna:

pl.


2014. február 9., vasárnap

Kertészeti Statisztika 2013

Most az ablakpárkányon bámulhatom a krókuszt, kankalint, nárciszt, cikláment, így az elvonási tünetek enyhítésére megírom a tavalyi helyzetjelentést a kertből.  Akit a dinamikus fejlődés érdekel, a 2011-es, 2012-es lajstromot is megnézheti

Szóval!

FÁK
 A veszteséglistára felkerült a kisebbik meggyfa, amit egy nyári vihar egyszerűen tövestül kicsavart a földből. Ezt nagyon sajnálom.  Egyelőre még nem tudom, mi lesz a helyén. Eleinte som bokorra gondoltunk, de most nem tudom. Aztán a kinti  kis akácfa, ami magától nőtt, felkaroltuk, de sajnos elszívja az életerőt a két kis hárs elől.

Ősszel ültettünk egy naspolyafát (Szentesi rózsa) és a 2 golden mellé egy másik almafát (csíkos, sárga-piros Tenroy) --- ez utóbbi a legendás  BETTIKE helyére került,



 mivel Theo kegyence, a svéd nyírfa  2.5 év alatt is összesen csak  15 centit nőtt, miközben a törzse 1 mm-rel sem lett vastagabb. Összehasonlításképpen: Papiék egy évvel korábban ültettek egy 20 centi magas  mezei kis nyírfát, ez ma 6 azaz HAT azaz HAT méter magas, gyönyörű fehér törzzsel, kedves Theo Ceceár! Ezt - akárhogy is próbálta Bettikét mentegetni - Theo is belátta végre, így Bettit Papi kiásta, és átültette nagy kertje egy békés részére, ahol Fiszi  kutya unalmában  fél méterre visszarágta. Így derült ki, hogy belül korhadt volt. Most ott várja a tavaszt és az új karrier kezdetét.

A tavalyelőtt  ültetett japán juhart evakuáltuk, ugyanis Lucifer visszarágta 20 centire, ahhoz dörgölve pofáját, rágcsálva kis ágacskáit, utána pedig Öhinek tetszett meg ugrálóhely gyanánt. Most a veteményesben kerítés mögött nevelgetjük, ha eléri a 80 centis magasságot, visszaültetjük szögesdróttal, villanypásztorral, pitbullal körbevéve.

BOKROK-CSERJÉK-FÉLCSERJÉK
boglárkacserje (2), japánbirs, barkafűz, dérbabér, babarózsa, kecskerágó, japánfűz, babérmeggy, hamisciprus, aranyeső (2), rododendron (fehér!), levendula (6), vadszőlő (5)

BOGYÓSOK
Mivel kiderült, hogy Öhi nagyon szereti a gyümölcsöket, különösen a bogyósokat, ültettünk ősszel a meglévő mellé még 2 tüskétlen fekete szedret,  meg 1 fehér és 1 piros törzses ribizlit (de ezeket már gyarmatosítva, Papiékhoz mert nálunk már nincs hely, eddig van 5 ribizli-, 1 egres-, 1 jostabokrunk plusz most a szedrek, a kert meg kicsi sajnos.

ÉVELŐ VIRÁGOK
íriszek, százszorszép, kankalin,  kék csomós harangvirág, trombitafolyondár, narancs fáklyaliliomok, sziklakertiek, fehér madonna-liliomok, mályvák, Cleopátra tűje, réti füzény, erikák, bordó cickafark, kb. 15 krizantém (gömb, normál, kopasz-magas, mindenféle színű), nefelejcsek, téglavörös kasvirág, kék léggömb-virág, bordó pillangóvirág, rszín gyertyavirág, vörös lángvirág, kék csatavirág

nem évelő, de ideírom: kék hajnalka, sarkantyúka (futóvirágok) és volt még egy KALLÓSD-Nosztalgia Emlékparkunk is másfél  m2-en ahová vadvirág-magokat vetettem, pipacs, meg búzavirág- szépek lettek, idén is lesz

HAGYMÁS VIRÁGOK
császárkorona (Theonak, mert mindig odáig volt érte ha a szomszéd nénik előkertjében látta virítani), nárciszok (nemcsak sárga, hanem Barrett-Browning is, nekem az a kedvencem), Puskin-virág (most látom, micsoda költő-parádé van itt közben, nálunk is lehetne Petőfi-tulipán, vagy nefelejcs ha népies, árvalányhaj ha pusztai, vagy rózsa ha vérvörös - mondjuk a duójukból inkább Arany volt a kertészkedő hajlamú, Sándor ha felbőszült biztos láncfűrésszel egyelte volna a répát), györgyikék, tulipánok, jácintok, liliomok

VETEMÉNYES

Itt voltak a paradicsomok, paprikák, köztük Cillin jalapeno brutálpaprikái, amiből sajnos csak kb 3 db érett be, de azt bekereteztettük. Volt mángoldunk is, ami nagy siker volt, úgyhogy  lesz jövőre is (Remélem, áttelel). A padlizsánok idén vagyis tavaly nem túl jól muzsikáltak.  A szétterített komposztból viszont mindenhol kikeltek a dísztökök, ezekből nagy betakarítás volt ősszel.

SZPONZORAINK voltak:

Manyika, Mama, Csigusz, Groff Sygetthy és váli rokonai, Monika, Cillin - köszönjük!

IDEI TERVEINK

Mindenképpen egy rendes snassz fehér törzsű nyírfa, a fügebokor és mióta rájöttem, mi az a gyönyörű bokor, ami a Logodi utca környékén nő és most nyáron Dömösön is láttam (fényes zöld apró levelek és narancsvörös virágok-bogyók) ezért: gránátalma. Ez utóbbi úgyis Öhi és Theo kedvence. A Való Világ Villa felszámolásához, utcáról bebámulás-gátlóként  labdarózsa. Nagyon szeretem, májusban a fehér labdáit, a cikornyás kis leveleit, ágrendszerét és azt hogy ősszel minden híres vöröslevelűt megelőzve, neki voltak a legszebb lángvörös levelei. Hála tanár úr  erőspaprika-mag gyűjteményének felnevelése.

Azonkívül a virágos évelők bővítése és Öhinek egy saját kiskert. Meg is kérdeztem mit ültessünk bele; azt mondta paradicsomot, sonkát, tésztát és ibolyát. Okés.

2013. november 4., hétfő

amőba

A romgarázs oldalában vannak a nagy akácfa tuskók. Lehet rajtuk ücsörögni, de alapvetően a szobanövények nyaralnak rajtuk, mert keletre néz (nincs tűző nap), illetve pompás kilátást nyújt a komposztálókra, a fészerre, a cefre-állomásra, a nagyobbik vizes hordóra és a veteményesre és Theo nagy álma, hogy egyszer  e kedvező fekvésű helyen a meggyfa alatt egy sparhelt segítségével fogja kialakítani nyári konyháját, ahol majd júliusban  a 36 fokban rotyoghat a lábosban a pörkölt és sülhet az oldalas.*
 (* ezzel csak arra utaltam gonosz módon hogy nem értem mire való a nyári konyha, mikor a lakásban nyáron pont hűvösebb van főzéshez.- Aki érti, írja meg Tompinak.)


Az egyik tuskót a kreatív kerthasználat jegyében kijelöltem amőba-állomásnak. Theo festette fel sárga akrillal a hálót, én meg a kavicsokat sárga és zöld pöttyökkel.  Az avatóünnepség résztvevői: Öhi, Theo, Luciferenc.






Szóval, lehet játszani

Aki pedig Theonak akar kedveskedni, ezzel állítson be:



Köszönjük.
****
Nyári konyha ügyben azóta MaCZy ezt írta:

"A nyárikonyha éppen azért van, hogy a ház maradjon hűvös – ne kelljen ugyebár tüzet rakni a főzéshez.
Plusz nem lesz minden büdös, meg ilyenek, szóval a nyár a jó állapot, és a téli benti főzés a kompromisszum."


2013. szeptember 19., csütörtök

a mi kisgazdánk

Papi veteményes kertjében, a nyár közepén. Buzgón eteti a szomszéd tyúkjait a Mamával, ütögeti a tököket, virágot szed és a kaprot is ismeri és mondja




2013. augusztus 27., kedd

körte

Az első közös strandolás után volt nagy játék aztán Öhi és Alizka eltűntek a kert végében. Elmentek körtéért; már potyog a fáról. A veteményesnél megálltak megvizsgálni a zsákmányt. Aztán befalták.





2013. augusztus 20., kedd

süntámadás

Egyik éjszaka hallottam, hogy Fülcsi felháborodottan és megszeppenve (és alapvetően tanácstalanul) morog a kertben, lemásztam, előkotortam az elemlámpát és megpróbáltam megtalálni, mi történhetett. A fújtató-morgó sünök a ház előtt a járdánál balhéztak, és ez kiverte Doddingernél a biztosítékot



2013. június 17., hétfő

virágok és malacok

Ha  hajóírnok lennék, vagyis a hajónaplót vezetném, a kapitány  már biztos régen a cápák közé vetett volna vagy kikötött volna az árbochoz hadd egyenek meg a pingvinek és albatroszok. Most pótlom az elmúlt 2 hét eseményeit

Június első vasárnapján persze Fehérvárcsurgón voltunk, a kertészeti vásáron. Igaz, csak Anyu meg én meg Öcsikéék, mert közben Öhi, Papi és Theo továbbmentek Bodajkra, a Dédihez. Itt ugyanis Öhi VALÓDI MALACOT láthatott és simogathatott és versenyt röföghetett vele, a nyulakról és kopasznyakú csirkékről nem is beszélve. Ő is nagyon elégedett volt és Theo is, aki annyit evett frissen sült húsokból (délelőtt fél 11kor), hogy mire megérkeztünk, azt hittem berúgott, mert akkor szokott ilyen boldog révületben lenni.

Itt egy kép Alizkáról, akit kevésbé a virágok, inkább a kerti vízköpők és traktorok nyűgöztek le


Mackóházy kedvéért - aki ugyan leginkább az elmés és nemes E. gróf rajongója - külön felhívom a figyelmet a háttérben beszélgető szép K. grófra is


Amikor megjöttünk Csurgóról a rengeteg cuccal, átmentünk Csiguszékhoz, ahol pingpong party zajlott Theo és Öcsike között, Morzsi kutya, Alizka és Öhi labdaszedők segítségével.


És Alcsi és Bí tök véletlenül ugyanolyan cuccot húztak magukra aznap reggel 40 km-re egymástól!




2013. március 27., szerda

az első hóember

Íme, Öhi első hóembere, amit ügybuzgó szülei - attól félve, hogy jön az olvadás - éjszaka 10-kor építettek Füles segédletével.

Nagyon izgultunk, mit szól majd Öhi reggel, amikor kitotyog az ebédlőbe, pl. elsírja-e magát, ha meglátja Quasimodót. Öhi valóban lefékezett a teraszajtó előtt, és elég hosszasan tanulmányozta Zombit, majd kétkedve felvonta az egyik szemöldökét, sarkon fordult és tovább üldözte a Csettegő Bohócot.


nálunk egész télen nem volt akkora hó, mint most

2012. december 31., hétfő

kertészeti statisztika 2012

Az év fordulójához közeledve mindenhol összesítések és statisztikák; így én is összekörmöltem, hogy 2011 illetve 2012 tavasza óta mit buzgólkodtunk most ősszel a kertben

ültetetések:


FÁK
cseresznyefa (hogy majd 10 év múlva Öhinek és barátainak legyen mit köpködniük a fa tetejéről a vakáció kezdetén; ezt a monília által kinyuvasztott öreg meggyfa helyére-mellé)
almafa (mivel a meglévő sajnos úgy néz ki, nem sokáig húzza, kettérepedt a törzse)
birsalmafa (Theo Ceceár kívánságára; állítólag NEM  pálinkafőzési célból)
japán juhar (hogy majd egyszer beárnyékolja a kockás ablakot, de azért nem lehet nagy fa sem, de ez most amúgy is eléggé kétséges, mert Lucifer  unalmában egy délután 15 centisre rágta vissza a cserjét, úgyhogy védőhálót kellett kiépíteni köré)



BOKROK
aranyeső
madárbirs
japánbirs



HAGYMÁSOK
20 tulipán
20 gyöngyike
20 spéci nárcisz
+ a kertben találtam tavasszal nárciszokat, aminek csak a levele jött ki, most kiástam és szétültettem, mert túl régen voltak már egy helyen és tele volt hagymával. Kb 120-t ültettem el rohamtempóban Öhi alvási ideje alatt a hátsó sövény tövébe, kíváncsi vagyok, mi lesz belőlük

EGYÉB ÉVELŐK
3 vinca maior Margittól a fenyők alá
5 erica
2 kis tuja-szerűség
2 vadszőlő
íriszek Zsófi nénitől
Theonak egy sárga-piros nagy bokorrózsa
léggömb-virág Tappancstól
lila virág Ica nénitől

ezenkívül nagyszabású akció volt (és Theo derekába került) a romgarázs mögötti szívós bodza-dzsuva kiirtása (ezek helyére jöttek a bokrok meg a vadszőlők). meg majd lesz füvesítve. Főleg, hogy Öhi ne tűnjön el a dzsungelben.

A következő évben terveink szerint kiemelt projektjeink:
- a pince rendbetétele
- a pincetető és napsütötte környéke benépesítése (levendula, füge és strapabíró sziklakertiek)
- romgarázs köré vadszőlők
- homokozó és hinta telepítése
- ha egyszer végre le lesz szigetelve a ház, akkor az előkertet rendbetenni, de mivel az állványozással úgyis kiirtanának mindent ott egyelőre csak a rókafarok nő meg egy boróka
- általános akadálymentesítés a Nagy Felfedező barangolásaira való tekintettel
- a fűszernövények értő és kimerítő hasznosítása
- idegméreg-szerű paprikák termesztése (Cilin szakfelügyelete alatt)

BUÉK!


2012. október 4., csütörtök

A bomlás virágai

Kivirágzott a komposztáló


alighanem egy cukkini maradványai reinkarnálódtak

2012. augusztus 22., szerda

kertünk lakói

Theo kiment a kertbe petrezselyemért  és vele jött be:



de nem főzte bele a levesbe

2012. augusztus 3., péntek

Lucifer pihen

Luciferinek van egy rozzant karosszéke kint a kertben, ahol, ha nincs túl meleg, kedvtelve szokott heverészni, mosakodni, nézelődni




A karosszéket viszont teljesen körbefonta a golgotavirág, ami csak egy napig virágzik, de akkor nagyon odateszi magát



2012. július 27., péntek

Batman

Még nem is mondtuk, de van egy denevérünk. Minden este fél 9 és 9 között jelenik meg, a fenyőfák és a fagyal között röpköd-cikázik 3-4 méter magasban. Nagyon rokonszenves

2012. július 22., vasárnap

cukkini



Az idei nyár nagy slágere a rakott cukkini volt nálunk. Sokaknak tetszett/ízlett (legalábbis azt mondták) és olyan egyszerű, hogy még én is meg tudom csinálni. Paradicsom és snidling van a kertben, cukkinit meg kapunk Papitól talicskával. Theo Ceceár le is írta az örökkévalóság számára a receptet a szakácskönyvembe, amit még dr Schwarcztól kaptam 2000-ben


és most macskakaparását én írom át ide javított verzióban:

"A friss cukkini két végét levágom, meghámozom, felszeletelem. Ha vannak benne nagy magok, azokat kiszedem. Megsózom. Egy tepsit kiolajozok és a szeleteket ráhelyezem (ne a lukasak legyenek alul). Erre jön rá reszelt (füstölt) sajt és apróra vágott sonka / tarja keveréke (30-30 deka). Erre megint egy réteg cukkini, majd megint egy réteg sajt és sonka. A tetején cukkini (vagy még rá csak sajt), és a végén leöntöm tojás és tejfEl keverékével 10 dkg tejfEl / 1 tojás alapon (általában 3-3). Ebben a masszába mehet bors és kakukkfű, a legtetejére paradicsomszeletek és snidling, dísznek is. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30 percig sütöm alul (hőlégkeverés). "

Így néz ki a végeredmény, amikor én  (=Cz.) csináltam, elbambultam és odakozmált


de azért ehető lett még


2012. július 14., szombat

levendula

A levendula az utóbbi években az elképzelt  rurális idill szimbóluma lett. A kultusz pár praktikus oka szerintem:
jól néz ki; jó az illata; évelő (egyszer kell csak beszerezni és elültetni); igénytelen (szárazságot, meleget jól tűri és sovány földben is jól elvan); sokféle felhasználása lehet
Nálunk is van kb. egy tucat tő, az első kettőt még Tihanyban vettük, a többit innen-onnan. A rövidebb szárú, kisebb és hamarabb virágzó a francia, a hosszabb szárú az angol levendula (legalábbis azt hiszem)




A szárítás az állatos fogasokon/kampókon történik.

Az egyik kutyát Pétyáéktól kaptuk


A másikat Maczkóházytól


A macsekot anyutól


És akkor bejön Theo és felakasztja rájuk a 4 és fél kilós favágó mellényét és kampó a levenduláknak meg a széplelkűek rurális idilljének.

2012. július 6., péntek

kovászos uborka

Az aranyhal volt az egyik nagy dunsztosüvegben, a másikban pedig az uborka, mert a héten Theo kisgazda kovászos uborkát gyártott.


A recept anyutól származik,Theo átiratában közlöm

"Az uborkákat megmosom, megdörzsölöm, a végüket levágom. Egy kimosott dunsztosüveg aljára teszek kaprot, mustármagot és fokhagymát, az uborkát rájuk halmozom. A tetejére egy szelet kenyeret teszek és feltöltöm az üveget langyos,  sós vízzel. A tetejére cseppentek egy csepp ecetet. Az üveget lefedem egy tányérral, és kiteszem a napra, ahol 2-3 nap múlva megérik és finom lesz!"

Theo úgy tervezte, hogy chili-t is tesz bele, de aztán rám való tekintettel elállt (egyelőre) ettől a szándékától.

Theo a 3. nap elteltével, villával és szűrővel kiemelve a cuccot a tetejéről ellenőrizte, hogy jó-e már az uborka. (Nem volt, utána kellett sózni és egy napig még kint hagyni a kertben).



2012. június 5., kedd

veteményes

Idén a veteményes egy méterrel szélesebb, mint tavaly volt, úgyhogy óriási területen helyezkedik el, kb. 20-22 m2.  Szóval ez csak ilyen majomkodásra jó, tanulókertészet meg hogy meglegyen a fíling, meg jó kapirgálni egy kicsit, a végén szüretelni.


Ebben az évben, a 2011-es szezonból okulva, kicsit változtattunk a növényállományon: répa, fehérrépa kikerültek, mert semmire se mentek, illetve ősszel vagy télen asszem a földipockok pofazacskóiban tűntek el. Metélőzeller is kilőve, mert semmire se használtuk.

Úgyhogy az idei befutók: retek, rukkola (már lejárt a szezonjuk, de finomak voltak), a rukkola egy malőr folytán a retekkel együtt lett kinyűve sajnos, de igyekszem újravetni, aztán metélőpetrezselyem, spenót (az tavaly és idén is nagyon szép volt), illetve 100 féle hagyma.

Palánták: paradicsom (Groff Sygetthytől lucullus, koktél, Pázmándról édes nagy), paprikák (zöldpaprika és csípős paprikák, kiemelten a kosszarvú, mert tavaly az volt a nagy kedvenc, mexikói chili), padlizsánok.  A szomszéd Zsófi nénitől kaptunk még karalábét is. Ezt beérés esetén töltött formában Pétyának ajánljuk fel.


Bár Theo nagyon fújt, a parcella növekedését kihasználva virágokat is vetettem: rezeda, őszirózsa, holdviola-júdáspénz, harangláb, díszkáposzta, len (ez utóbbit Litvánia és Modesta tiszteletére). Ültettem rózsaszín kardvirág-hagymákat, a kerítéshez pedig díszcsorbát és szarkalábat. Még oda szeretnék majd jövőre törökszegfűt is. Majd meglátjuk, kikelnek-e.

Az állandó lakosok a kertben (akiket nem érint az őszi ásás): lestyán, orosz tárkony (ez már nagy bokor, simán kihúzta a telet) és a bogyósok: 1 josta, 1 egres és 2 ribizlibokor (piros és fehér). Plusz a szomszéd Attila málnása átlóg egy darabon, így azt is lehet majd remélhetőleg legelni.

Akit a bogyósgyümölcsök jobban is érdekelnek, annak ajánlunk 2 alapművet, Bali illetve Háy János tollából.

 A zsályát pedig átültettük a pince napos tetejére.



2012. május 10., csütörtök

virágzik a rododendron

a rododendron az egyik kedvencem, 4 db van belőle a kertben, most 3 virágzik (sajnos az, amelyik tavaly a legszebb volt, rózsaszín-fehér, pont nem)




2012. május 9., szerda

fürdik a rigó


A feketerigók a Füles háza mellé, a fenyők alá kitett madáritatóban fürdenek (ivászatra csak az erdei pinty használja), amúgy fürdenek még nagy pacsálással Füles vizes tálkájában is, amiért Füles eléggé mérges, de most már inkább nem is használja, hanem inkább bejár a házba inni





you might also like this

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...