A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Merseburg. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Merseburg. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. szeptember 13., kedd

A holló és Tiló


A portyázó magyar seregek betörtek a kerengőbe, ahol megdöbbenve látták, hogy egy napot késtek, hiszen a dómban éppen szombat este Liszt-koncertet, a kerengőben pedig nagyszabású fogadást tartottak. A fogadásokról ismert néprajzos szabadrablást ugyan elmulasztották, de a támadás fergetege tovább hajtotta a kicsiny, de elszánt sereget.


A dóm melletti vár belső udvarának barokkos faszádjai alatt megpihentek:

Majd megállapították, hogy Merseburgban is dolgoztak földijeik, a magyar kőművesek - akiknek, mint tudjuk, a két legnagyobb ellensége a függőleges és a vízszintes.

Ekkor már a lovak patái izgatottan dobogtak, és a magyar seregek habozás nélkül betörtek a vármúzeumba, ahol a németek tőrbe csalták őket. Ugyanis a 933-as ütközetről beszámoló  tárlók helyett egy tűzcsiholási kiállításra tévedtek az immár megszeppent portyázók:
A rengeteg gyufásdoboz mellett még több öngyújtó, asztali gyújtó és miegymás sorakozott a vitrinek üvegjei mögött.  Amikor már teljesen elvesztették a csapatok a reményt, a Múzeum alagsorában megtalálták az egyetlen jelét annak, hogy őseik korábban szintén itt dúltak, egy félmondatot a szász-ház  dinasztikus genealógiájának felsorolásában


Halkan felcsendült a magyar himnusz, és egy-egy könnycseppet morzsoltunk el hősi halottaink tiszteletére. A szomorúság azonban nem tartott sokáig, hiszen a szabadrablás igazi helyszínét, a 19. század végi kocsmát (illetve annak enteriőrjét) is megtaláltuk a múzeumban.
Ez mindenféle horkának, kündünek, gyulának, törpapának és egyebeknek igen tetszett, úgyhogy megújult erővel csaptak ki a múzeum épületéből, ahol megdöbbentő látvány tárult a szemük elé. A németek aljas és lopkovics módon lenyúlták a mi Corvin Mátyásunk címerét:

Datei:Trotha-Wappen.jpg

Nos, egy kicsit megharagudtak a csapatok, és mi tagadás, hullottak is a szalámis-szendvicsek kegyetlenül, de végtére is kiderült, hogy csak egy furcsa egybeesésről és nem közvetlen lopásról van szó, mint mondjuk a pizza és a töki pompos esetében.

A történet úgy hangzik, hogy Thilo von Trotha (magyarul Trottyos Tiló) Merseburg püspöke volt 15. század végén. Kapott egy aranygyűrűt, igen szépet Naumburg püspökétől. Tiló kitette az ablakba a gyűrűt (elég életszerű), majd jött egy holló, aki aztat ellopta. Tiló nagyon megmérgesedett és lefejeztette mindent tagadó, ártatlan szolgáját, aki ártatlanságának jeleként feltartott kézzel vonult a nyaktilóhoz. Később kiderült, hogy a holló lopta el a gyűrűt, mivel a helyi vadász megtalálta azt a  fészkében. Azóta a merseburgi püspökök címerállata a holló, és arra emlékezteti őket, hogy nem szabad dühből ítélkezni. Hálából a helyiek egy kalitkát állítottak fel a hollóknak a vár mellett, ahol jelenleg két holló lakik:

Itt vannak a srácok:

2011. szeptember 12., hétfő

Bulcsú horka és Heinrich der Vogler városában

933 után 1074 évvel megint magyar hordák lepték el az álmos endékás kisvárost, Merseburgot. Habár a várat és a várost védők most is nagy bátorsággal és fondorlatossággal küzdöttek a támadók ellen (elsősorban kiéheztetésre alapozva  stratégiájukat), a magyar seregek mégis győztesen hagyták el észak felé az ütközet színhelyét. Álljon itt gazdag zsákmányukból egy kevés.

Először a Basedow intézetet támadták meg a magyar csapatok. Karl Adolph von Basedow ugyanis Halléban végezte iskoláit, és itt nyitotta meg klinikáját Merseburgban.



A támadás a klinika lerohanása után sem torpant meg, egyetlen iramodással bevették a magyarok a dóm előtti teret, ahol Gyöngyi kündü nagy mészárlást és dúlást vitt véghez a téren piacozó kirakodó-árusok között.


A dómhoz tartozó belső kert és kertészlak elfoglalása már csak percek kérdése volt

A támadás lendülete nem tört meg, és hiába siránkoztak a szerzetesek, hogy a "magyarok fényképeitől ments meg uram minket". A csapat pofátlanul kattogtatott a dóm belsejében is. Először Cziczu kündünének lőttek egy Fülis templomi pad karfát:


Majd pedig Jakab horkának egy virtigli román kori freskót:


A dómból a múzeumboltba szabadultak be a portyázó magyarok, ahol különféle ingyenes prospektusokat és képeslapokat zsákmányoltak. Merseburg népe rettegett és sírt, és siralmas énekkel emlékeztek I. Madarász Henrikre, és az ő hőstetteire. 

A beszámolót itt folytatom: Rogerius

you might also like this

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...