A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jakab. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Jakab. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. január 6., vasárnap

Jaki szerel



Jaki egy igazi szerelőmaki. Elképesztő érzéke van hozzá, egészen kis korától. Nem tőlem örökölte!

Pl. most hogy először volt rendes találkozása Karácsonyfával (tavaly még csak 8 hónapos volt, így annyira nem tudta átélni a dolog lényegét), egyáltalán nem piszkálta se a díszeket, bár körbejárta a fát és az érdekesebb díszeket is végigmutogatta, meg nem rántotta le a fát, viszont a 2. napon megtalálta a karácsonyfa-izzósor kapcsolóját és azon végigzongorázta a lehetőségeket. Azóta ha benéztem a nappaliba és a karácsonyfa idegbeteg diszkóritmusban váltogatta másodpercenként a színét, akkor általában ott láttam mellette ücsörögni vagy térdelni a szőnyegen Törpe urat is, amint elmélyülten babrálja a kapcsolót.

itt éppen az etetőszékét kellett szétszerelni - elvileg Theonak, de Jakit nem lehetett megállítani, addig bőgött, míg meg nem kapta a csavarhúzót és nem kezdhette el a szerelést





erdőben

Jaki egyik első kirándulása ősszel a nadapi erdőbe(n).


Itt még nem teljesen értette, miről van szó, azóta viszont belejött a dologba.


A leglelkesebb erdőjáró: Füles. Róla ilyenkor tkpen nem is lehet képet készíteni, mert akciózik. Nem is zaklatom, iszonyú meló lehet azt az ezer meg ezer szétszórt névjegykártyát mind végigolvasni (Sziasztok, én a Borz vagyok - Takaroggyá, én meg a Vaddisznó - Helló, itt jön a Róka -- stb), és gondosan elhelyezni a maga könyvjelzőit.

Néha azért persze előtör belőlünk a szadista, pl. mikor borzvárat találunk vagy kitépett vaddisznószőr-csomókat - erre felhívjuk Doddyka figyelmét, ám ő, extra konfliktuskerülő (félénk, vagyishogy gyáva) természetének megfelelően ilyenkor elnéz jobbra, majd balra, és általában minden módon kifejezi, hogy fogalma nincs mi a francról van szó, ő nem tud semmi ilyesmiről, viszlát,  és eloldalog.


Nagy Erdőjáró még Öhi, aki a nyáron még spéci erdőismereti táborban is volt Pázmándon a vadvédelmi központban egy hétig, így most ő mondja nekünk, melyik a nemtudommilyen növény amihez nem szabad hozzáérni. Szoktam vinni pedig növényhatározót. (Az az igazság, hogy én is imádok erdőbe járni -- szerintem totál megnyugtató. A sok baromság ami miatt pörgetem magam, eltűnik és csak baromság marad.)

2018. december 19., szerda

Bringázás


Jaki örül

mert az előbb sikerült megsimogatnia Mamacicát anélkül, hogy az behúzott volna neki egyet


Zulejka

Öhinek van egy kendő-gyűjteménye, amihez én szoktam guberálni a kelméket a turkálókból és lomisoktól. Jaki is rákapott a dolog ízére


Ilyenkor persze elmerengek, hogy ha kislány lett volna, Vilma lett volna és itt van kisvilma

Jaki vámpír szedervadászat után


2018. október 7., vasárnap

a hátsó ülésen



Öhi 4 éves koráig nem volt autónk, szóval ahová nem tudtunk elgyalogolni, oda biciklivel mentünk vagy vonattal. Füles a vonatot utálja, retteg tőle (ami érthető, előéletét tekintve), szóval egy idő után nem forszíroztuk, a bringára meg nem tudtuk felkötni a gyerekülés mellé, úgyhogy bár sokat sétáltunk vele, de csak addig jutott, amíg mi el tudtunk vele gyalogolni, mondjuk a tópartig vagy a határba ki. Autóban meg leginkább csak akkor volt, ha állatorvoshoz kellett vinni. Szóval mikor lett autó, akkor  eleinte eléggé gyanakodva ült bele. De aztán mikor egy idő után rájött, hogy ha beültetjük, az azt jelenti, hogy megyünk a giga élményparkba az ERDŐbe, vagy egyéb izgi helyre, valami susnyásba ami tele van mindenféle izgalmas szagokkal, na azóta lelkes autózó. Ha megyünk a kocsihoz és ő is fel van kantározva, már alig várja, hogy kinyissák az ajtót, pattan is be elsőként, délcegen  trónol a gyerekülés kellős közepén széles vigyorral, amitől persze a két gyerek transzba esik. Itt is csak azért vág megszeppent pofát, mert Öhi agyondédelgette már a csodálatos Kutyahölgyet.

2018. szeptember 10., hétfő

kanapé halászat

megszokott életkép.
de vajon mért hasalnak lelkesen a kandúrok a szőnyegen?


miatta:


2018. augusztus 24., péntek

nudista


Öhi meg egész nyáron senyved a babamedencében (mer a fulladásveszély miatt paraanya letiltotta a nagyobbat - meg ugye ott a tó)


2018. augusztus 23., csütörtök

tesóság

arról jutott eszembe, hogy ma délután Öhi a kertben két székből és egy kisasztalból "babakocsmát" hozott létre Jakinak. Mint kocsmárosné a következő termékeket árulta a "kisbabának": krumplis ropi, illetve jéghideg forrásvíz éretlen szederrel dúsítva







Ezen az utolsó képen egy tipikus helyzet: Öhi magyaráz Jakinak, okítja. Tagoltan, tudálékos hanghordozással, ámde lelkes pedagógusként.
Pl.: "Jakab! A lemúrnak ÖT ujja van. ÖT. Érted?"
Jakab meg így néz.

2018. június 25., hétfő

a tavalyi nyárból

 2 Jakab, 2 Robi, 1 Csabi


brüsszelita szakácsmesterek


Az alábbi  képhez nehéz mit hozzátenni, mindenesetre egy originál kobraövről van szó I. Jakab charity pakkjából, amit végül is Robi vitt haza, hogy a Zeneakadémia (!) elé szervezett tinderes randijain kápráztassa el vele a csajokat



talán még ennyit:


(Cziczu voltam.)

2018. június 24., vasárnap

Jaki elégedett

Sikerült belegyömöszölnie magát a taligába. (ami azér van/lenne, hogy tolja.)



A Vidám Kis Ficzkó. Itt asszem csak 8 hónapos volt még:



itt meg tíz



ma meg pont 14.

you might also like this

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...